Az 1-4. HÉT ESEMÉNYEI SPANYOLORSZÁGBAN

AZ ELSŐ HÉT ESEMÉNYEI SPANYOLORSZÁGBAN

AZ UTAZÁS
A Budapest-Barcelona repülőút kb. 2.5 óra volt a fapados ClickAir spanyol légitársasággal, és szerencsésen, kiemelendő esemény nélkül eltelt. A gyerekek összességében jól viselték a repülést, leszámítva talán azt, hogy leszálláskor a gondosan időzített kortyolgatás ellenére is volt egy kis füldugulás. Erki csendben tűrte, de Marci hangosan panaszkodott, hogy be van dugulva a füle és hogy húzzam ki belőle a dugót. (Ez a mondata aztán be is került  a kedvenc mondások közé...) Mire földet értünk, már nem is említették többé. A reptéren már várt a MediCarrera főnöke -Mats- és egy busz, ami kb. 1 órás úttal juttatott el minket Calafellbe. Az időjárásról: meleg (28-32 C fok) van ugyan, és 70-80% páratartalom, de különösen a tenger mellett állandóan fúj a szél, ami kellemessé teszi a levegőt. A szél miatt a hullámok naponta változó erősségűek, csütörtökön ki is tették a piros zászlót, így csak a legbátrabbak (legvakmerőbbek?) merészkedtek be a mélyebb részekre. Estére 24-26 fokra hűl a levegő, ilyenkor felélénkül a környék, késő éjjelig zajlik az élet az utcákon. Hajnalra sem lesz hideg annyira, hogy rendes takaró kelljen, elegendő egy lepedő is bőven.


A SZÁLLÁS
A szálláshelyünk pont olyan mint a képeken. Az egész hotel önálló kis apartmanokból áll, és az épületszárnyak közrezárnak egy zárt teret, ahol étterem és bár teraszai, tánctér, játszótér, két medence és társalkodótér asztalokkal, székekkel kaptak igen tágas helyen teret. Elszórva pálmák, fügefák adnak árnyékot, és az egész tér egy nyüzsgő mediterrán negyed hangulatát idézi. Napközben sem kihalt a terület, hiszen a nyaraló szállóvendégek népesítik be, fürdőznek, napoznak, esznek-isznak a teraszokon, a játszótéren gyerekek ricsajoznak. Amint leszáll a nap, a forgalom megélénkül, állandóan szól a zene, a pincérek hordják a sangriát, a tánctéren mindenféle korú műkedvelők tanulják a salsa lépéseit egy tánctanár úrmutatásait követve. Már előre szóltak, hogy az első hét a szokottnál is zajosabb lesz, minden második este élőzenés mulatsággal szórakoztatták a szálló vendégeit. Ezt persze megérti az ember, hiszen ők szórakozni jönnek ide, de azért nem egy pihentető dolog hajnali egyig hallgatni az üvöltő Hotel Californiát, majd másnap kenni vágni a leckét reggel a nyelvórán...Megtudtuk, hogy szeptember közepe után lényegesen lecsökken azért a forgalom a hotelben és október 5 után pedig csak mi, a nyelvtanuló MediCarrerások leszünk az egész épületben!
Az apartmanszobák elég kicsik, nem mértem meg ugyan, de kb 35m2 lehet, és mindegyikhez jár egy tágas terasz, ami a középső pálmafás-medencés térre néz.  Hat emeletes, a miénk az ötödiken van. Egy kis hálószoba dupla ággyal, egy nappali-étkező-konyha közös funkciójú térrész és egy fürdőszoba-WC együttes alkotja az életteret. A nappaliban is van egy kinyitható kétszemélyes ágy, valamint egy mini TV is. A konyha nagyon (nagyon) alapfelszereltségű, ha tényleg csak egy hetet van itt az ember és tele a zsebe euróval, hogy lent egyen az étteremben, akkor pont elég a mellékelt 2db serpenyő és 2db kis lábas, de azért 4 hónap alatt ettől érthetően kicsit eltérőek az igények. Persze tányér-pohár-evőeszköz van kellő számban, de azért csak kellett vennünk néhány nélkülözhetetlen konyhai eszközt még. A konyhában legjobban egy mikró hiányát érzi az eltunyult urbánpolgár: hej, de könnyű hozzászokni, hogy ott van a konyhádban, de ha nincs, lépten nyomon visszasírja az embör... Nem is bírtam tovább, vettem egy 20 literest legott az első fizetés napján, most pénteken 50 euróért, ami nem egy ökör ára, ennyit egy 4 fős család simán el bír költeni egy étteremben egy kiadós estén. Visszatérve a szálláshelyünkre, az elhúzható nagy teraszajtó dél felé néz, így napközben be kell sötétíteni, ha nem akarunk katlanba hazajönni. A klíma sajnos rossz, már szóltunk hogy javítsák meg, de ebben a nagy mediterrán "rohanásban" még nem ért ide a szerelő 3 nap alatt. Amúgy tényleg nem elviselhetetlen a hőség, a szegedi lakásunk jóval melegebb volt ennél. Ami nagyon komolyan hiányzik, az a pakolóhely. Nincsen annyi polc, szekrény, fiók stb hogy mindennek megfelelő helyet találjunk. Így elég sok minden van szem előtt, ami mindig a rendetlenség érzetét kelti bennünk, akármennyire is rendezzük egyik helyről a másikra a dolgainkat. Ez egyébként Szegeden is a problámánk volt, így ha egyszer kinn leszünk már Svédországban, annyi szekrényt fogunk venni, hogy még a szekrényt is szekrényben fogjuk tartani!
Most nézzük az abszolút pozitív oldalát az apartmanszállónak: Minden kolléga és családja egy helyen lakik. Ez megkönnyíti az egymással való kapcsolattartást, és már látszik, hogy jó kis csapat gyűlt össze. (Erről később) Nem kell mosni, sem vasalni. Igen, ez minden háziasszony álma: hetente 2-szer le lehet vinni a szennyes ruháinkat, ágyneműket, törölközőket a recepcióhoz az erre a célra kapott zsákokban, ahonnan másnap kimosva, kivasalva kapjuk vissza. Ezt még nem teszteltük, kíváncsi vagyok hogyan működik majd. Az ágyneműk, törölközők a szállodáé, ezeket ugyan nekünk kell levinni (úgy értsd: nem jön érte a szobalány), de azonnal ideadják a tiszta cserét. Ja, mindez ingyen. Takarítani mindenkinek magának kell, ehhez eszközöket kaptunk (seprűt, felmosószettet, de porszívó nincs, mondjuk szőnyeg sincs), a vegyszerek saját beszerzés. Az óvoda is itt van az épületben. Tulajdonképpen az első emeleten összenyitottak néhány apartmant (belül páronként összenyithatók a lakások), és ott rendezték be az ovit. A nyelvórák szintén ebben az épületrendszerben, egy másik szárnyban kaptak helyet a földszinten, erre a célra összesen 3 termet használunk. Így minden elérhető egy perc sétával. Az épületben működik vezeték nélküli internet szolgáltatás (wifi) is, kaptunk belépőkódot, és így csak keresni kell egy helyet, ahonnan elérhető a wifi jel, így vezeték nélkül lehet e-mailezni stb. Sajnos a szolgáltatás nem 100%-os, sokszor leáll a rendszer, és nem elérhető egyáltalán. Ha megy, akkor viszont fantasztikus dolog akár a teraszról egy jeges sangria mellett írni az internetes naplót, miközben a pálmák alatt rázzák a nyanyák a salsára és a gyerkőcök sikongatva isszák a medencéből a vizet fürdőzés ürügyén, parton heverő barnára sült szüleiktől mit sem zavartatva.
A szálló elhelyezkedéséről annyit, hogy a tenger kb. 3 perc sétával érhető el, a part homokos, jól kiépített, zuhanyzókkal, napozóágyakkal, napernyőkkel ellátott. A part mentén kis üzletek sorakoznak, és mindenféle nemzetiségű árusok igyekeznek kiénekelni az eurókat a turisták zsebeiből. Az embert persze elkapja a hullámok-pálmák-spanyol zene-tegerpart-formás fenekű lányok-egyszer élünk hej! okozta révület, és vesz ezt-azt a normál ár többszöröséért, de hát ez így van kitalálva, nem baj, nem mondjuk majd el senkinek. A közelben (egy sarokra) van egy viszonylag jól felszerelt élelmiszerbolt is, este 9-ig nyitva, ott minden beszerezhető ami a hétköznapokban kell. Van itt még két vegyesbolt (az egyik kínai kézben, miért is nem lepődök meg...) ott minden egyéb háztartási eszköz beszerezhető. Kicsit arrébb (nem pont sétatáv, inkább autós) nagyobb hipermarketek is vannak, ezekben az árak bizony olcsóbbak a magyar multik árainál, legalábbis ezt a konzekvenciát szűrtük le a minap másik 3 kollégámmal egyetemben, miután tettünk egy nagy bevásárlókört.
A szálló mögött nem messze, 2 percnyire van Calafell vasútállomása, ami jó, hiszen a Barcelonába induló vonatokat bármikor elérhetjük, ugyanakkor azért némi zajterhelés ér minket az átrobogó (és ki tudja miért, folyton kürtölő) járatoktól. Szegény Mártonkám fel-felriadt éjjelente az első napokban, hogy csukjuk be az ajtót, be ne jöjjön egy dudálós vonat a lakásba!


AZ ÓVODA
Az óvodáról néhány szó: hát igen, ez lelkileg a legnehezebb mindannyiunk számára. Reggel 8:15-re visszük le őket és délután 2-kor megyünk értük. Korcsoportonként külön vannak választva a gyerekek, sajnos Erki és Marci két külön csoportba kerültek. Ez jócskán megvislete őket, főleg Marcinak volt nehéz, hiszen ő bölcsibe sem járt még, neki ez az első "távolanyátólapától" élmény. Volt jópár ordítós-könnyezős nagyjelenet reggelente a búcsúzásnál, és még nincs lezárva az ügy, kell még idő, mire beszokik. Kicsi Erika napközben jobban elvan, ő nem sír annyit, csak a reggeli búcsúzásnál. Persze panaszkodik, hogy nem érti egyik-másik pajtását és az óvónénit, és "úgy hiányzik a szegedi óvodám és a barátaim", de bámulatos, hogy a kicsi agyuk mennyire fogékony. A délutáni búcsúzásnál már hibátlan kiejtéssel mondják mindketten a "Hej da"-t és az első hét után Marci dúdolja a tanult mókuskás gyermekdal részleteit, Erki pedig szavakra kérdez rá. ("Mi az az ekorr?" -mókus-) Az óvónők minden tiszteletet megérdemelnek, hiszen csupa idegen ajkú bőgőmasina között még tanítaniuk is sikerül valamit nekik... A pisi-kaki akadályt is simán vették, úgy látszik ilyen rendkívüli helyzetben feltalálják magukat, mert mindketten megértették magukat valahogy az óvónőkkel, ha WC-re kellett menniük, így eddig egyszer sem volt "baleset".  Napközben néha a tantermek üvegfalain át látjuk őket, amint egy hosszú zsinórba kapaszkodva libasorban menetelnek keresztül az udvaron a tengerparti játszótér felé, és közben Mártonka kutat a szemével mindenfelé, és hallani ahogy mondja: "Hol van az édesanyám?". Ilyenkor a szívünk akar meghasadni, de az eszünkkel tudjuk, hogy ez egy folyamat, amiben így haladunk lassan a cél felé. Az első 2 napi bőgések után közösen kitaláltuk, hogy engedjék át Marcit Erika csoportjába. Ez bejött, hiszen így egyik sem érzi magát annyira egyedül, és Erkiben ráadásul hatalmas hajlam van az anyáskodásra, így mindenben segíti kisöccsét. Meg is jegyezte az óvónő, hogy úgy vislkedik, mint egy kicsi anyuka. Ez valahol legbelül jólesett, hiszen édesanyjától látta ezt a mintát, ugyanakkor figyelmeztettek -és ebben sajnos úgy tűnik igazuk van- hogy ez Mártonka beilleszkedését tekintve nem lesz hosszú távon tartható, és csak átmenetileg lehetnek együtt, amíg meg nem szokják az új helyzetet. Ezt követően újra a saját korcsoportjukkal kell lenniük, mert jönnek a tanulós napok és nem egy szinten oktatják majd őket. Nehéz napok jönnek még, úgy érezzük. A délutánokon mindenesetre kárpótoljuk a külön töltött időt, játszótér, medence, tengerpart és együtt vacsorázás majd együttalvás a mindennapos program.

A  NYELVTANFOLYAM
Hétfőtől péntekig 8:40-től 14:10-ig nyomjuk a svédet, délben 30 perc ebédszünet (a szendvicset és a kávét/teát/üdítőt ők adják, a teraszon a medencék mellett tömjük a fejünket) illetve délelőtt -délután 5-10 perc  pisiszünet mellett elég jól lehet haladni. Három csoportban vagyunk, egyben a hozzátartozók vegyesen (13 fő), és kettőben az orvosok. Itt csoportonként 14-en vagyunk, a csapat főleg magyarokból áll, de vannak itt néhányan lengyelek és egy szlovák pár is. Szakmákat tekintve is változatos, csaknem teljes a spektrum: sebész, érsebész, plasztikai sebész, háziorvos, anesztes, haematológus, ortopédus, nőgyógyász, pszichiáter, fogorvos, infektológus, onkológus van közöttünk. Egyelőre semmi különbség nem látszik az orvos és nem-orvos csoportok képzése között, az alapoknál kezdett mindenki, de egyébként teljesen fej-fej mellett haladunk. Persze vannak napi bontásban eltérések, de ez az egyes oktatók eltérő módszertanából fakad, a végére összeérünk majd. Az órák teljesen interaktívak, mindent hangosan gyakorlunk, ez a része az oktatásnak persze nem nélkülözi az írást, de elsősorban a szóbeli fejlesztésre fókuszál. Hol együtt beszélve, hol párokban, hol 4 fős csoportokban gyakorolunk, és bőségesen ontják a tanárok az információkat. Az órák nyelve Erikáéknál már most is szinte csak svéd, ha végképp nem ért valamit a csoport, akkor esetleg angol segítség. Az orvoscsoportban a tanárunk több háttérinformációt is ad, illetve sokszor kérdezzük, mi miért van így vagy úgy, ezeket inkább angolul magyarázza el. Az első héten az ABC kiejtése, számok, a hét napjai, személyes névmások, család felépítése, foglalkozások, egyre több ige, főnév, üdvözlések, búcsúzások kerültek sorra.
Minden oktató nő, korukat tekintve 40-67 év közöttiek. Itt nem valami rozzant idős hölgyre kell gondolni, és speciel 10-zel kevesebbnek néztem. Aranyosak, lelkesek, motiváltak. Akárcsak mi. (már ami a motiváltságot illeti) Mindig elgondolkodom, hogy általános és középiskolábn miért nem így tanultuk/tanították az idegen nyelvet? Miért van az, hogy itt négy nap tanulás után akár 20 percet is elbeszélgetünk az új nyelven egymással családról, gyerekekről, foglalkozásokról, ki honnan jött, mit csinál itt stb dolgokról, miközben az iskolai képzésben évek után sem lehet kihúzni egy értelmes (és helyes) mondatot a diákokból??? Elgondolkodtató. Több szempontból is.
Kaptunk (ingyen persze ezt is) egy rakás svéd nyelvkönyvet, munkafüzetet is, a házastársak is, így otthonra is jut bőven tanulnivaló. Van egy rakás svéd nyelvű film is DVD-n, szabadon kölcsönözhetők, még nem néztem meg a listát, de ha megvan a Terminátor, kíváncsi lennék hogy van az "Asta la vista baby" pa svenska. Persze nem könnyű, ha a gyerekek is igénylik a társaságot, a foglalkozást, az időt, és estére mire ők alszanak, már mi is dőlnénk be az ágyba...de valahogy megoldjuk.
Azt hiszem egyelőre ennyit az első hétről, jövő hétvégére tovább gyűjtjük az élményeket. Hej pa dig!

AZ MÁSODIK HÉT ESEMÉNYEI

VÁSÁR A KÖZÉPKORI VÁRBAN
Vasárnap felkerekedtünk és két másik családdal együtt elsétáltunk Calafell várához (a szállástól kb. 1.5 km), ahol egy középkori fesztivált rendeztek. Hatalmas tömeg sétálgatott fel-alá a szűk utcákon, így a végére rendesen elfáradtunk, mivel ölben vittük a gyerekeket, attól félve, nehogy a tömegben rájuk lépjenek vagy elkóboroljanak. Ezt leszámítva a hangulat pompás volt, teljes volt a kép egy középkori vár vásári napjáról. Rengeteg árus és kézműves hozta el portékáit, óriási ínycsiklandó füstölt sonkákból és nagy malomkeréknyi sajtokból hasogattak kóstolót a száját tátó népeknek, köztük nekünk is. A sajtárust becsukott szemmel is meg lehetett találni, erős szaga messzire terjengett. Az ízek viszont fenségesek voltak, szintúgy a pékeknél és süteményárusoknál. Készételeket is lehetett kapni, oldalasok, pecsenyék, és tengeri eledelek is gőzölögtek a fatányérokon. Mindezekhez innivaló is dukált, spanyol borokból és mézsörből is lehetett válogatni. Minden árus korhű ruhában tette a dolgát, illetve a kézművesek így mutatták be mesterségüket. A kovács szemünk láttára varácsolt egy darab izzó fémpálcából egy kb. 4-5 cm-es mini patkót. A pénzverő 1euróért kalapált ki egy Calafell feliratú pénzt, hátoldalán a vár képével. Jópofa volt, mert bemutatta Erikának hogyan készül a pénz, majd mikor adtam neki egy tízest, csak vigyorgott, hogy nincs visszajárója, úgyhogy vigyük csak el ingyen, sőt egy másikat az öcskösnek is. Na, az sem valószínű, hogy estére meggazdagodott ezzel az üzleti érzékkel... Volt még íjász-, solymász-, bagoly-, kígyóbemutató is, gyerekeknek csacsiháton utazás, fajátékok, gyöngyfűzés, agyagozás. Már jócskán sötétedett, mire holtfáradtan hazacipeltük a kicsiket.


"CALAFELL-VÍRUS" AZ OVIBAN
Már az érkezéstől kezdve voltak gyerekek, akiknél jelentkeztek egy gyors lefolyású, valószínűleg enterális vírusfertőzés különböző jelei: magas láz (38-39), hasmenés, hányás. Szépen sorban ment végig az óvodásokon a kór, csak idő kérdése volt, hogy hozzánk is elérjen. Hétfő éjjel aztán Mártonka belázasodott. Összesen szerencsére csak kétszer hányt, illetve egy kicsit volt lazább a széklete. Két nap lázongás után kutya baja lett, így csütörtökön már mehetett is az oviba. Sajnos ez a betegség azzal járt, hogy Erika otthon kellett, hogy maradjon, nem mehetett suliba. A napi anyagot este megkapta a csoporttársaitól, és úgy próbálta pótolni a kiesett időt. Kicsit kétségbe volt esve ettől, mert az ő csoportjuknak elég sok házi feladatot szokott adni a tanáruk, és nyilván jó, ha hallja az ember az anyagot napközben. Szerencsére csak két nap maradt így ki. Mondanunk sem kell, Erki hallani sem akart arról, hogy anyukája és öccse otthon maradnak, neki pedig oviba kellene mennie! Így noha ő mindvégig egészséges volt, mint a makk, "szolidaritásból" az öccse mellett maradt. Közben jött egy levél az óvónőktől, hogy az egyiküknek pénteken és hétfőn el kell utaznia, ezért a két kiscsoportot összevonják, és kérik azokat a szülőket, ahol az egyik szülő nem az orvoscsoportba jár, ne vigyék oviba a gyereküket, hanem maradjanak otthon velük. Más szóval egy nap ovi után most 4 nap szünet következik. Erikáék megbeszélték a tanárukkal, hogy mivel ez sokukat érinti, addig ne haladjanak tovább az anyaggal, csak ismételjenek. A teszt azért most pénteken nem marad el, a tesztírás ideje alatt majd felváltva egymás gyerekeire vigyáznak a szülők.
A gyerekek reggelente előadott szívszaggató zokogása és a "nem akarok óvodába menni" refrén vég nélküli ismételgetése még próbára tesz minket. Ehhez jönnek még napközben olyan elkapott képek, hogy a csoportszobáik teraszán állnak a kicsik, fürkészik az udvart, hogy felbukkannak-e a szüleik, és közben a két kiscsoportot elválasztó terasz-kerítés két oldalán áll Erika és Marci, a rácson átnyúlva egymás kezét fogva, közben kánonban szipogják, hogy "holvanazanyukámholvanazapukám". Egy érdekes megfigyelés azonban erőt ad nekünk: a minap beszélgettünk egyszerre a három óvónővel (2 Marcié, 1 Erikáé), akik egybehangzóan állítják, hogy amikor KÜLÖN VAN a két gyerek, szépen eljátszanak, rajzolnak, mosolyognak, hibátlanul elvannak. Abban a pillanatban azonban, ahogy egymást meglátják, összekapaszkodnak, elkezdenek bőgni és a fenti mantrát skandálják egyfolytában. Ebből kiindulva aztán a nap egy részét külön töltik, és csak ebéd után engedik össze őket, ahol vagy alszanak, vagy mennek a játszótérre. Mindkét gyerek kijelentette már (na nem egy sírós pillanatban), hogy különben szeretik az óvónéniket, különösen egy színesbőrű, valószínűleg indiai származású lány (aki tényleg szép) van rájuk nagy hatással. Délutánonként nagy puszilkodások közepette hej do-hej do-znak egymásnak. Ő mesélt még egy érdekeset: egyik délután, ebéd után elmagyarázta Marcinak svédül, hogy MOST átmehet a nővéréhez. Ezt Marci figyelmesen végighallgatta, majd fogta a kedvenc agyonnyúzott kispárnáját, hálás tekintettel nézett az óvónőre, majd azt mondta halkan (magyarul): köszönöm. És elindult a másik csoportszoba felé...


A SVÉD NYELV BONYOLÓDIK
Most, hogy második hete tanulunk egy új nyelvet, ideje volt már jönnie a nehézségeknek. A főnevek kétféle csoportba tartozása (-en és -et végűek), az erre épülő nyelvtani szabályok, a szórend szabályai, az igék véget nem érő sora, a főnévi igenévi forma, a felszólító mód képzése, kérdőszavak, az idő, az időhatározók, a testrészek, számnevek, napirend, szabadidő kerültek sorra. A kezdeti lelkesedés még tart, de már látszik, hogy azért nem olyan egyszerű az ügy. A tanárok sok időt fordítanak az ismétlésre és a régebben tanultak gyakorlására, felelevenítésére, az új dolgokkal való összekapcsolására. Egyre többet beszélünk, egyre többet el tudunk már mondani. A napi órákon túl délutánonként 4 fős csoportokban előzetes beosztás alapján külön lehetőség is kínálkozik tanári segítséggel a beszélgetésre. A kapott tankönyvek mellékleteként CD-n hallgatjuk esténként a leckék hanganyagát, illetve egymás között is igyekszünk gyakran svédül beszélni, különösen, ha mondjuk nem magyar kollégával, hanem lengyellel vagy szlovákkal csevegünk a szünetben vagy délutánonként.


MINDENNAPOK
Nagyon kényelmes, hogy nem kell kimozdulni a szálloda területéről, minden egy helyben van. A boltba leugrani 2 perc, ha elfelejtesz valamit, nem kell szitkozódni, mert újabb 2 perc alatt újabb kört tehetsz meg. A tengerhez most a betegség miatt nem mentünk ki naponta, bár a szerdán a fiúkkal szerveztünk egy strandfocit. Heten kergettük a bőrt a vastag homokban, rájöttem, hogy hihetetlenül ellustultam és roppant edzetlen vagyok, negyedóra szaladgálás után ki akartam köpni a tüdőmet. A homokban aztán egyébként sem olyan légiesek a mozdulatok, legalább a lányok és a gyerekek jól szórakoztak a burleszken. Azért jól telt a délután, egy kis izomlázzal és egy beszakadt körömmel megúsztam a sportot.
Erikát is elkapta a sportolni vágyás, így szombaton reggel a napkeltét a tengerparton köszöntötte némi kocogással egybekötve, teljesen átszellemülten jött haza, azt mesélte, olyan volt mint az igazi romantikus filmekben: néptelen tengerpart, finom hullámok, futás a homokban, napkelte, hűs szellő, pálmafák, különös fények... Mivel feltett vágya, hogy fogyni szeretne, szeretne ebből rendszert csinálni, s erre van még bőven ideje.
Délutánonként kiülünk az udvarra, a gyerekek mászókáznak, kergetőznek, mi pedig a kis asztaloknál tanulunk, e-mailezünk, beszélgetünk a világ és a saját dolgainkról. Szépen rázódik össze a csapat, mindenkinek van egy saját története arról, hogyan telt be szép lassan a pohár, és hogyan lehet az, hogy bármely pontján is éltünk az országnak, mindenhol ugyanaz az ellehetetlenedett helyzet van az egészségügyben, amiből csak elmenekülni vagy belerokkanni lehet. De inkább az első.
Elkészült az első adag mosatás is közben, a tapasztalatok elég vegyesek, nyilván nem olyan, mintha mindenki otthon, a saját ízlése és szokásai szerint mosta-vasalta volna ki a ruhákat, de úgy kell tekinteni, hogy ez egy ajándék, hiszen helyettünk teszik meg, és teljesen ingyen, és így nem is nézzük az ajándék ló fogát.

A HARMADIK HÉT ESEMÉNYEI

BARCELONA ZOO
A múlt hétvégén ellátogattunk a barcelonai állatkertbe. Az első számú cél az volt, hogy delfineket lássunk, és bár a tengeri állatvilágot bemutató akvárium -ami az állatkerttől függetlenül egy külön intézmény-  a honlapja alapján nagyon szépnek tűnt, mégsem ezt választottuk, mert itt nem voltak delfinek. Az állatkertben viszont igen, és itt naponta több delfinshowt is ígértek! Két másik családdal szombaton reggel felkerekedtünk és vonatra szálltunk. A jegyvásárlásnál jól jött, hogy sokat néztük a TV-ben az Activityt mert az angol és svéd nyelvtudásnak semmi hasznát sem vettük, de egy hang nélkül kézzel lábbal hibátlanul megbeszéltük, hogy egy felnőtt returjegy 6.40 euró, és hogy a gyerekek ingyen utazhatnak. A vonat kellemesen tiszta és gyors volt, ráadásul emeletes. Gyorsan fel is kapaszkodtunk a felső szintre, onnan gyönyörködtünk a tenger látványában, ugyanis végig a parton futott a vonal. Közben egy alkalmi zenész spanyol gitárdallamokkal szórakoztatta a műkedvelő utazóközönséget, akinek a perselyét aztán megtöltöttük aprópénzzel az élményért. Kb. 1 és 1/4 óra alatt értünk Barcelona központjába, ahonnan sétálva jutottunk el az állatkertig, közben a sétálóutca forgatagában és a diadalívben gyönyörködtünk, illetve megbámultuk a pálmafákon fészkelő és hangoskodó zöld papagájcsaládokat, s azon tanakodtunk, vajon ezek az állatkertből szöktek-e meg. A voantjegyhez képest az állatkerti belépő kicsit borsosabb árú vot, hiszen a felnőttjegy 15.40 a gyerek pedig 9.30 euró volt, utóbbit csak 3 éves kor fölött, vagyis Erkinek kellett váltanunk. A bejáratnál már tábla figyelmeztetett, hogy a jegy megvásárlása nem jelent garantált bejutást a delfinshowra, mert mindig nagy tömeg gyűlik össze. Ezt a tanácsot követve viszonylag korán beálltunk a sorba, ami a kezdés előtti percekben már kb. 60-80 méteresre nyúlva kígyózott. Valahogy mégis mindenki befért, a nézőtér elég tágas volt. Tulajdonképpen két helyszínen is rendeztek delfinugráltatást, különböző időpontokban. Az egyik fedett, a másik egy szabadtéri medence volt, és mivel mindkettőt sikeresen megnéztük, elmondhatjuk, hogy különbözőek, és külön-külön is hatalmas élményt nyújtottak. Egyenként 20-25 percig tartottak, és nemcsak a gyerekek élvezték. A szokásos labdázáson és kifeszített zsinóron átugrások és szaltók mellett még az idomárral is komoly feladatokat oldottak meg, szinte együtt éltek a medencében. A delfineken kívül számos állatot is megcsodáltunk, amiket most nem részletezek, hiszen minden nagyobb állatkertben megtalálható fajokról van szó. Talán a hüllőket érdemes külön kiemelni, a sok kígyó-béka mellett méretes krokodilok/kajmánok stb. is terpeszkedtek a terráriumokban. Természetesen képtelenség lett volna minden állatot megnézni, a gyerekek diktálták a tempót, mi az irányt (nagyjából), de így is tisztességesen elfáradtunk a végére. Végül egy kis pónilovaglással zártunk, elköltöttünk pár eurót az állatkerti ajándékboltban, nagy nehezen lebeszéltük Erkit a 35 eurós plüssdelfinről, és hazafelé azért biztos ami biztos metróra pattantunk, így gyorsabban értünk ki az állomásra. 

ÓVODA
A kényszerű 4 napos hosszú szünet után biztosan voltunk benne, hogy nagy hiszti lesz kedden amikor ismét oviba kell menni. Erre készülve már jóelőre elkezdtük a gyerekek lelkét gyúrni, hogy minél kisebb legyen a sírás. Valahogy olyan jól sikerült a felkészítés, hogy az eddigi időt tekintve az lett a legjobb nap! Persze reggel voltak könnyek, de napközben már pl. Erki mosolyogva integetett be a tanterembe, amikor elhaladtak a csoporttal a napi séta kapcsán. Ebben az is szerepet játszik, hogy közben kezdenek egymásra találni a többi kisgyerekkel, és egyre több közös élményük van, egymással is mind többet játszanak. Erki kezdi elkapni  a svéd szavakat, víz, léggömb, köszönöm, a köszönések mennek gond nélkül, és szerdán némi unszolásra elénekelt két sort abból a mókuskás dalból is, amit tanulnak! Persze az ekorron kívül (=mókus) egy kukkot sem értettünk az egészből, de aztán megkaptuk a szöveget és a kottát is írásban, így legalább tudjuk követni az eseményeket. Az óvónő még egy érdekeset mesélt: egyik alkalommal Eri azt akarta elmagyarázni az óvónőnek, hogy Mártonkával hadd aludjanak együtt (mert napközben külön csoportban vannak). Mondta neki hogy Márton, rámutatott a saját csoportszobájuk alvóhelyére és utána mondta angolul: sleep (aludni). Teljes volt a siker! Mártonka pedig egyik este altatáskor azzal lepett meg minket, hogy váratlanul megkérdezte: "Mit jelent az hogy himle gott? Az óvónéni mondta ebédkor." Fogalmunk sem volt, rá is kérdeztünk másnap. Persze az óvónő rettentően megörült ennek, és elmagyarázta: azt jelenti: mennyeien finom! Péntek délután pedig Marcika a liftben a gombokat nézve fújni kezdte svédül az oviban tanultak szerint 1-től 5-g a számokat! Pénteken aztán végre az is megtörtént, amit régóta vártunk: az ebéd előtti séta során amikor elhaladtak a gyerekek az udvaron, s közben beintegettek a tantermekbe az üvegablakokon át, már egyikük sem sírt! Dobálták a puszikat, integettek, de nem sírtak. Olyan jó volt ezt végre látni!


MEGBESZÉLÉS  A  SVÉD INGATLANOKRÓL, ÓVODÁRÓL
A héten minden családot beosztottak 20-20 perces időpontokban beszélgetésekre. Itt a MediCarrera egy erre szakosodott képviselője ült le velünk, aki felmérte, mekkora lakást szeretnénk bérelni és körülbelül merrefelé az adott városban januártól. Az összegyűjtött infók alapján már most elkezdik szervezni az ingatlanok keresését. Nyilatkoznunk kell hamarosan arról is, hogy hogyan szeretnénk a holmijainkat átszállítani. Ha az általuk ajánlott céget választjuk, akkor meg kell majd adnunk, kb. hány köbméter holmit (bútort, dobozokat stb) akarunk vinni, s majd a szállító cég egy képviselője előre egyeztetett időpontban megjelenik decemberben a lakásunkon, ahol együtt megnézzük, mekkora valójában a pereputty. Ezek alapján készítenek egy tervet, hogy hány család holmiját szedi össze egy-egy kamion, és viszi ki Svédországba. Így a leggazdaságosabb, és így kerül a legkevesebbe. A cég garantálja a precíz ügyintézést, a MediCarrera szerint eddig csak kedvező tapasztalatok gyűltek össze. Az átköltözéshez biztosított keretet egy évig használhatjuk, így ha marad belőle  januárban, abból még lehet hogy futja egy hazarepülésre is az év során. Az odút költségét -repülő-és vonatjegy a családnak- ettől függetlenül is kifizetik. Az első időkben segítséget nyújtanak a papírmunkában is (biztosítás, adóhatóság, személyi szám, bevándorlási ügyek stb), így nem kell bolyonganunk a hivatali útvesztőkben. Elmondták, hogy kb. 2 hét leforgása alatt mindent el lehet intézni, és onnantól teljes körű egészségbiztosítása lesz az egész családnak. Kapunk majd egy fizetési előleget is, amit csak 3 hónap múlva kell visszafizetni, és ez lefedi majd az induláskor óhatatlanul felmerülő plusz költségeket. Az ingatlanokról elmondták, hogy Svédországszerte létezik egy standard, amit felszereltségben és minőségben is el kell érni a kiadó lakásoknál. Mindegyiknek jó állapotban kell lennie, így tűzhely+szag/páraelszívó, hűtőszekrény kell hogy legyen bennük alapvetően. Ha a az előző lakó lelakta, akkor festeni is kötelező. ennek költsége az előző lakót vagy a fenntartót terheli, a megállapodás szerint (vagyis nem az új bérlőt).Természetesen ha mondjuk nem tetszik a fal színe, vagy az egyébként jó állapotban lévő padlószőnyeg helyett parkettát szeretne az új lakó, szabadon saját költségén kicserélheti. Nem titkolták azt sem: elég nehéz bérelhető lakásokat találni, ezért kezdik el most szervezni, és azzal is tisztában kell lenni, hogy esetleg csak a beköltözés után derül ki, mégsem ez álmaink otthona. Ha el akarunk másik albérletbe költözni, és találtunk is egy megfelelőt, akkor bejelentést követően még 3 hónapig fizetni kell a lakbért, vagyis csak ezután érdemes költözni. Előre kauciót azonban nem kérnek. Javasolták, hogy ha letelik az első 6 hónap, érdemes vásárolni egy ingatlant. Eladó lakásokból sokkal nagyobb a kínálat mint bérlakásokból, és kedvező hiteleket is ajánlanak a svéd bankok az orvosoknak. Majd meglátjuk...
A beszélgetés kapcsán egyeztettük a gyermekek adatait is, mert bejelentik őket a svéd óvodai várólistán. Kb. 3 hónap kell, hogy óvodába kerülhessenek, vagyis januárra már ez is meglesz. Azt a javaslatunkat, hogy a kiköltözés után Erika még otthon maradna pár hétig a gyerekekkel, míg meg nem szokják az új helyet, és csak ezután adnánk be őket az oviba, nagyon helyeselték, a kezdési időpont így ránk lesz bízva. A tervek szerint februárban kezdhetnek.

NYELVÓRÁK
Az órákon még mindig hatalmas az iram, de azért némi különbségek megfigyelhetők a tanárok módszerei között. Erikáék tanárnője mindig rengeteg írásbeli házit ad, és nem annyira interaktívak az óráik, legalábbis kevesebbszer kérdeznek vissza a tanártól, ő pedig csak magyaráz, ontja az információt, hasonlóan az otthon megszokott poroszos rendszerhez. Mi valahogy a kezdetektől többet kommunikálunk a tanárunkkal, vagyis ha bármi olyan elhangzik, ami nem világos, nem teljesen egyértelmű, akkor azonnal leállítjuk és kérdezünk, magyarázza el újra. Ettől még dinamikus marad az egész, mégis jó, hiszen nem maradnak tisztázatlan pontok.  Az is szóba jött a minap, hogy mennyire tartjuk hatékonynak az órákat. Elmondtuk, hogy jó a hangulat, igaz, hogy feszített a tempó, de érezzük, hogy haladunk. A baj az, hogy ha pl. egymást követő napokon olyan nagy témák kerülnek terítékre, mint a múlt és jövő idő, a segédigék, a többes szám képzése, a felszólító mód, a melléknevek és főnevek egyeztetése, a testrészek, rokonsági fokok (családfa), akkor a délutánokon éppen arra elég az időnk, hogy ezeket némileg gyakoroljuk és ismételjük. Ha ezt megdobjuk több oldalnyi írásbeli házifeladattal, ennek megírása csak a fő anyag megértésétől vonja el a szűken mért időt. Mivel az egyes témák egymásra épülnek (pl. fejből tudni kell, hogy -en vagy -ett csoportba tartozik egy adott főnév, mert a melléknevet ehhez kell igazítani. Ha nem tanultad meg a főneveket a megfelelő csoportosítással, a melléknevekkel sem boldogulhatsz. Vagy minden igének 4 alakja van, ha ezeket nem vágod, akkor nem tudsz sem felszólító, sem időhatározós, sem kérdő mondatot alkotni...) A tanár ezt teljesen jól vette, és csökkentette az írásbeli házik mennyiségét, és sokkal többet ismételünk, gyakorolunk. A múltkori teszt eredménye is nagyon jó lett, a tanárok szerint aki 75% fölött teljesített, az már nagyszerű eredménynek számít. Ugyanazt a tesztet írtuk, Erikának 88% lett, nekem 94. Megérte a sok éjszakázás!

A NEGYEDIK HÉT ESEMÉNYEI

JÖN AZ ŐSZ.
Ez a hét nagyon gyorsan eltelt. Eseményekben nem volt ugyan olyan gazdag mint az előzőek, így talán a beszámoló is rövidebbnek ígérkezik. A hét eleje nagyon csapadékos volt, az egyik napon volt, hogy az az érzésünk támadt, már már monszunszerű az esőzés. A szálloda egyes részei nem is bírták a szokatlanul nagy mennyiségű esőt, így szépen ázott a tanterem plafonja és egyes legfelső emeleti szobák is. Kiköltöztetni szerencsére senkit sem kellett, és az órákat is meg tudtuk tartani. A déli szendvics-ebédünket sem a medencék mellett szervírozták, hanem benn az étteremben. Már lassan elkönyveltük magunkban, hogy vége a nyárnak, pulóverben és hosszú nadrágokban jöttünk-mentünk, és szó sem lehetett tengerparti sétafikáról. A hét végére azonban megint jó idő köszöntött ránk, így szombaton már ismét póló-rövidnadrág lett a meghatározó öltözék Calafell utcáin. Szombaton ismét 26-28 fok lett, bár esténként napszállta után gyorsan hül a levegő, de fűteni azért nem kezdtünk még el. A fűtést egyébként a légkondícionálóval kell majd megoldanunk, mert a szállóban nincsenek fűtőtestek sehol. Korábban írtuk, hogy a miénk nem működött, de időközben végre jött egy szerelő, és megjavította (egy panelt kellett cserélni benne). Ha már szét volt szerelve darabjaira a klíma, kértük, hogy ugyan takarítsa már ki tisztességesen, nehogy a bambinók itt megbetegedjenek. A szerelő ugyan nem beszélt egy kukkot sem angolul (és svédül sem...), de olyan prímán el tudunk már mutogatni mindent a spanyoloknak, hogy nem volt probléma. Hozott valahonnan tisztítószereket és kitakarította a belsejét is. Mostmár akár jöhet a fagy is! (hehehe...könnyen beszélünk, itt olyan sohasincs!)

ESZÜNK-ISZUNK
Bár a konyhánk elég szegényesen felszerelt, igyekszünk változatosan étkezni, amennyire a lehetőségek és a büdzsé engedi. Étterembe nem járunk, hiszen az megfizethetetlen egész hónapon át. Vannak ugyan "all-you-can-eat" étkezdék, vagyis egy fix összeg befizetése mellett a svédasztalról annyit ehetsz amennyi belédfér, de ezek sem olcsók. A szállodában ilyen 15 euróért van (3600 Ft), a legolcsóbb ilyen jellegű hely egy kínai, ahol 9 euróért (2100 Ft) tömheted meg a bendőd. A gyerekjegy persze olcsóbb. Szumma szummárum otthon eszünk. Mivel a gyerekeknek vinni kell az ennivalót az oviba, meleg vacsorát készít Erika, amiből másnap tudnak vinni a gyerekek is. Tészták sonkás-, gombás-, paradicsomos mártásokkal, rizs, rántott- és sült húsok, főzelékek, pörkölt, tejbegríz gyorsan megvannak, és ízletesek is, ezt onnan is tudjuk, hogy ritkán marad a dobozka alján maradék... Egyszer az egyik anyuka oda is jött Erikához, hogy árulja már el, miket szoktak vinni a gyerekek, mert az ő fia nem eszi meg az ebédjét, és mikor azt kérdezte tőle, hogy akkor mit adjak neked,  azt felelte, hogy olyanokat, amiket Erika hoz az oviba, mert azok olyan jól néznek ki! A múltkor kicsit merész ebédet kaptak, királyrákot (olyan mint a garnélarák, csak nagyobbak) aprítottunk úgy centis darabokra, és fokhagymás-petrezselymes vajon pároltuk meg. Ehhez sajtmártásos penne-tésztát adtunk, és hát mit szépítsem, nagyon finom lett. A fokhagymás rész rám lett bízva, én nem sokalltam az 5 gerezdet bele, de mindenesetre elég ördögűző szaga lett. Isteni finom volt, Erki hatalmas adagot betermelt belőle vacsorára, és száját nyalogatva közölte, hogy ez nagyon jó lenne holnap ebédre is. Anyukája ugyan tiltakozott, hogy (ennyire) fokhagymásat talán mégsem kellene ebédre vinni egy közösségbe, de leszavaztuk. Délután Erki aztán büszkén mutatta üres dobozát, és lelkendezett, hogy milyen finom volt. Kicsit később csendben ugyan azt is mondta, hogy az egyik kislány azt találta mondani, hogy "büdös" a tésztája, de hát Istenem, ízlésről ne vitatkozz...
A hét másik slágere egy olyan rántott husi volt, amit előre paníroznak, fagyasztva árulnak, csak ki kellett sütni. A kunszt az volt, hogy ezek a falatkák delfin- és halacska formájúak voltak, és hát fentebb olvashattátok, mekkora ász nálunk a delfin... Delfin formájúra panírozva szerintem egyébként megették volna lelkesen a cipőtalpat is, de szerencsére nem erről volt szó, ízletes feltét lett ez a krumplifőzelékhez.
A tízóraikat egyszerűbb megoldani, ide tényleg csak pár falat kell, annál is inkább, mert mindig reggelizünk együtt. Délelőtt így elég a kicsiknek csak pár szem gyümölcs, vagy joghurt és pár darab keksz, egy fél szendvics, vagy esetleg tekerünk nekik egy sonkás-sajtos tortillát. Ez utóbbira nagyon rákaptunk, hatosával vesszük a mexikói kukoricalepényeket, abba tekerünk mindenfélét. A múltkor a maradék sertéspörköltet tekertem be vegyes salátával és sajttal, majonézzel, nagyon tuti lett. Aki már járt spanyolhonban, az nem tudta nem észrevenni, hogy mindenfelé árulnak a húsboltokban hatalmas füstölt szárított sertéscombokat, amik egymás mellett lógnak a boltok pultjai fölött. Ezt kár is lenne kihagyni, ha tehetünk, mindig vásárolunk szép vékonyra szeletelt ilyen sonkát, a gyerekek kettesével tömik a fejükbe, mi meg nem szólunk rájuk, mert tényleg fantasztikusan finom. Nagy kultusza van itt a kolbásznak is, szép nagy a kínálat a különböző vastagságú és ízű kolbászokból. Egyelőre ezekkel még csak szerényen ismerkedünk, amíg Pick szalámi készleteink tartanak.
Ha már a kulináris élvezeteknél járunk, pénteken szerveztünk egy spontán "ismerkedési estet". Persze mindenki ismert már mindenkit, de valami nevet mégiscsak kellett adni a rendezvénynek. Arról volt szó, hogy a hotelünk halljában (ebben a szárnyban gyakorlatilag csak mi, a nyelvtanfolyamosok lakunk, és így nem zavartuk a többi szállóvendéget) összetoltunk pár asztalt, és ki-ki alapon mindenki azt hozott, amit gondolt. Igazi terülj-terülj asztalkám kerekedett belőle, szendvicsek, saláták, sütemények és egyéb rágcsálnivalók mellett a másik asztalon a palackozott nedűk sorakoztak. Pafikám derekasan kitett magáért, kakaós és eperlekváros palacsintát és gyümölcsrizst varázsolt. Amíg a felnőttek elmerültek a világ és önmagunk dolgainak taglalásában, gyereknevelési kérdésekben és a kölcsönös recept-cserélgetésben, szépen fogyott a sangria, pirosodtak az arcok, csökkentek a gátlások. A gyerekek is igazán kitombolhatták végre magukat, és elég késő lett, mire mindenki nyugovóra tért. Másnap mind a négyen 11-ig aludtunk, ilyen nem volt még a gyerekek megszületése óta!